A szerzőről
Barta Bence vagyok, a Pénzügyi Mentor alapítója. A pénzügyi tudatosság a 21. század egyik legértékesebb készsége, és a jól tervezhető jövő alapfeltétele, melyhez elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a szükséges pénzügyi alapokkal. Erről szól a blogom és a hivatásomat is ebben érzem.
Barta Bence
A passzív jövedelemszerzés manapság nagyon divatos. Valószínűleg senki nincs az olvasók között, aki ne találkozott volna ezzel a fogalommal.
Ugyancsak egyre gyakrabban lehet összefutni olyan emberek élettörténetével és pénzügyi bölcsességeivel, akik a pénzügyi függetlenségüket idejekorán elérték, s pénzügyi értelemben kvázi „nyugdíjazták” magukat (pl. Money Mustache, 1500 days, vagy Magyarországon a 30-as nyugdíjas)
A passzív jövedelem negatív felhangokat kelt sokakban, ennek okait az írás későbbi részében igyekszem feltárni. Mint koncepció azonban, a passzív jövedelem rendívül sok előnnyel kecsegtet.
Definíció
Passzív és aktív jövedelem között a legfontosabb különbség az, hogy míg az előbbihez nem (vagy csak korlátozottan) szükséges jelenlét, addig az utóbbi elképzelhetetlen nélküle. A passzív bevétel olyan jövedelem, melynek termelődéséhez nem feltétlenül szükséges az állandó felügyelet, sem fizikailag sem szellemileg nem kell jelen lenni. Az aktív jövedelemkereset ellenben az időnk, s a munkaerőnk eladásáról szól.
Éppen ez adja utóbbi behatároltságát, s irányít minket előbbi irányába. Az aktív pénzkereset korlátos, mert az időnk véges. Ezzel szemben a passzív jövedelem elméletben végtelen, hiszen nem határolja be az egyes emberek véges ideje.
A passzív jövedelem lehetséges forrásai
A teljesség igénye nélkül alább összeszedtem a legjellemzőbb passzív bevételi forrásokat. Talán sokakat meglep, hogy milyen sok forrásból érkezhet a passzív jövedelmünk:
- ONLINE JELENLÉT
- Youtube, blog, instagram, fb oldal: meghatározó számú követő, divatos szóval „influencer” hatás
- Internetes webáruház (eladó-vevő közötti közvetítésre)
- Online oktatási anyag birtoklója és megosztója
- egy általunk tulajdonolt (és sokak által látogatott) internetes oldal hirdetési bevételei
- RENDSZER
- Tulajdonosként rendszerhasználati jogok értékesítése
- Értékesítőként a kiajánlott termékek után kapott jutalékok (pl. biztosítási szakmában)
- SPEKULATÍV
- Részvények, kötvények, állampapírok, pénzügyi alapok hozama
- BEFEKTETÉS
- Föld bérbeadás
- Lakás/nyaraló/garázs kiadás
- MLM
- (multi-level marketing, ha vannak „alánk beszervezett” értékesítők, akiknek a generált forgalmából jutalék formájában mi is részesülünk)
Előnyök-hátrányok
Előnye: a jelenlétünk nélkül termelődik a pénz, tehát pénzt keresünk akkor is, amikor pihenünk. Ez a passzív jövedelem legfontosabb előnye, s ez olyan vonzó, hogy nem is kell továbbiakat felsorolni.
Hátrányok: A passzív jövedelmi források kiépítése komoly elkötelezettséget és áldozatokat igényel. A folyamat jóval lassabb, mint a munkaerőnk és időnk azonnali értékesítése, s jóval több idegeskedéssel is jár. A passzív jövedelem forrásait szinte lehetetlen kockázatvállalás nélkül kiépíteni, s feltétlenül szükséges hozzá szakértelem. Semmiképpen sem rövid távon térül meg a rendszer kiépítése, s gyakorlatilag elkerülhetetlenek a hibák a folyamatban.
Tévképzetek eloszlatása
Mindenképpen tudatosítani kell a fogalom nevében szereplő passzív szó értelmezését.
Kifejezetten fontos tudni, hogy tudás-, idő- és munkaigényes folyamat a passzív bevételi források kialakítása, s bár nevében passzív, de éppen hogy rengeteget kell dolgozni érte.
Itt tehát semmiképp sem „ingyen pénzről” van szó. Az energiabefektetés ráadásul nem is kizárólag a folyamat elejére korlátozódik, hiszen a teljesen magára hagyott passzív bevételi forrás előbb-utóbb elapad.
Negatív felhangok oka
Azzal kezdtem a cikket, hogy a passzív jövedelem fogalma sokakban talán negatív képzettársítást eredményez. Bízom benne, hogy mostanra sikerült bemutatni a fogalomhoz tartozó egyedi koncepciót és széles spektrumot.
Mindazonáltal a negatív konnotáció nem meglepő: azt gondolom mindenkinek van olyan ismerőse, aki multi-level marketing cég képviseletében próbálta már kitartóan és esetleg a kellemesnél erőszakosabb módon rábeszélni egy termékre, miközben a fantasztikus passzív bevétel lehetőségeivel érvelt.
Az MLM cégeknek (pl. OVB a pénzügyekben, vagy háztartási termékekben az Amway) bár a bukás a rendszerükben kódolt (a piramis jellegű felépítésből következően), mégis újabb és újabb vállalatok bukkannak fel ilyen üzleti modellel. Ezen cégek növekedésének mindig van felső határa, az összeomlás pedig nagyon gyorsan megy végbe a végstádiumban.
Tanulságok
A fogalom elcsépeltsége és a sokak által (érthetően) negatívan megélt tartalmának ellenére egy nagyon fontos pénzügyi diverzifikációs eszközt és egy szinte végtelenségig növelhető bevételi forrást jelöl. Maga a koncepció kifejezetten hasznos, s a pénzügyileg tudatos ember eszköztárából semmiképp sem hiányozhat.
A tanácsadásokon én magam is azt javaslom, hogy mindenkinek érdemes megcélozni legalább két forrást a fent felsorolt lehetséges passzív jövedelmek közül, mert a hosszú távú egyéni pénzügyi egyensúlyt jelentősen javítja. Érdemes ugyanis törekedni arra, hogy valamilyen formában kiegészítsük a munkaerőnkért cserébe szerzett jövedelmünket, s ezzel közelebb kerüljünk az áhított pénzügyi függetlenséghez.
Ha kíváncsi vagy a leginkább hozzád illő passzív bevételi forrásra, amit érdemes lenne megcéloznod, vagy kedvet kaptál egy valóban tanácsadás alapú konzultációhoz, akkor bátran vedd fel velem a kapcsolatot itt. A megváltozott körülmények között is szívesen állok rendelkezésedre.
Ha tudni szeretnéd, hogy milyen pénzügyi tudatossággal rendelkezel, akkor töltsd ki a Pénzügyi Mentor kvízt, cserébe pedig személyre szabott értékelést kapsz tőlem. Ez így kiváló lehetőség, hogy ráláss a jelenlegi pénzügyi helyzetedre.
Ha érdekel, hogy miként zajlik a személyes konzultáció, itt olvashatsz róla, ahol rendbe teheted pénzügyeid, elégedettségedre pénzvisszafizetési garanciát vállalok! Ha szeretnéd igénybe venni ezt a lehetőséget, akkor itt foglalhatsz időpontot.
Ha lakásvásárlás előtt állsz, ajánlom a teljes folyamaton végigkalauzoló kiskönyvem. A piac jelenlegi legjobb, 17% nettó hozamú befektetéséről és a tudatos pénzügyekről is olvashatsz e-könyveket.
Töltsd ki a pénzügyi kvízt, és személyre szabott értékelést kapsz tőlem!
A kvíz 5-8 perc alatt kitölthető, és átfogó, reális képet adhat a pénzügyi tájékozottságodról, tudatosságodról. A pontszám azonnal látszik, de az igazi extrát, a valóban egyénre szabott, e-mailben érkező kiértékelés jelenti.
Töltsd ki, most